Prestashop Bolt felületével kapcsolatos cikkek
A Prestashop “hetes” generációja 2016.11.07-én jelent meg, kis bemutatót és bejelentőt aznap írtam ITT. Akkor azt javasoltam, hogy még véletlenül se állítsunk át éles rendszert, ne frissítsünk, ne migráljunk: kell még legalább egy- másfél év mire ez a generáció úgy kiforrja magát, hogy alapvetően hibamentesen lehet használni. Ez azóta már megtörtént, sokan váltottak is. Úgy…
Geo-blocking-rendelet: egyenlőség az interneten? 2018. december harmadikától életbe lép az Európai Unió “Geo-blocking” rendelete, mely a területi alapú korlátozást hivatott feloldani a tagországok között, ergo: ugyanazt az árut ugyanannyiért kell kínálni az interneten az EU-n belül. Hogy meg mit meg miért? Területi alapú korlátozás: vagyis amikor nem tesszük lehetővé más országoknak (jelen esetben az…
Ahogyan az várható volt: tegnap bejelentette a Prestashop, hogy kiterjesztik az 1.6-os generáció támogatottságát 2019. Június 30-ig. Mint tudvalevő, ez a verzió 2018. Októberig élvezhette volna a fejlesztők munkáját – viszont az 1.7-el kapcsolatos visszajelzések, és az 1.6 még mindig széles körű használata ezt a lépést tette indokolttá: A bejelentést angol nyelven ITT olvashatod el. A…
Két napon belül két ember jelentkezett egy nagyon érdekes problémával: egyik pillanatról a másikra a Google az összes beindexelt (és első oldalon, nem ritkán első helyen lévő) kategória oldalt kidobta az indexből (nem csak hátrébb sorolta). Mondanom sem kell mekkora veszteség ez – amit látni lehetett már az első pillanatra is, hogy a főoldal és…
Prémium kategóriás (fizetős) témánál/sablonnál/template-nél előfordulhat, hogy az 1.7-hez ingyenes GDPR modul telepítése és beállítása után az adatvédelmi nyilatkozat elfogadására felszólító checkbox nem jelenik meg regisztrációkor:
Egyes 1.6.x-es verziókban belefuthatunk egy olyan hibába, hogy az irányítószám ellenőrzése akkor is piros X-re fut, ha egyébként minden karaktert jól adtunk meg (számokat illetve megfelelő számú számokat – itthon például 4):
A GDPR kapcsán szükséges lehet listázni, a felhasználó tudtára hozni azokat a sütiket (cookie-kat) amiket a shopunk használ. Értelemszerűen erre nincs általános recept, ez abszolút tőlünk függ, mindazonáltal a Prestashop cookie dokumentumából kiderül, hogy az alap rendszer milyen adatokat tárol el – ezek alapján a front oldal a következőket:
Az alább található néhány gondolat a saját véleményem, illetve a “GDPR teendők” cikkem előzetese. Ha csak nem élsz barlangban (feltételezem nem, ha most ezt olvasod) akkor hallanod kellett a gyilkos GDPR-ről, mely rövidítés mögött a “General Data Protection Regulation” mozaikszó áll. Lefordítva: az Európai Unió és a Tanács által elfogadott, a személyes adatok védelméről és…
Többször találkoztunk azzal, hogy 1.6.x.x upgrade után az alábbi hiba fogadja a vásárlót, ha e-mail-t szeretne küldeni: “Hiba történt az üzenet kiküldésekor.”
2 napon belül több megkeresést is kaptunk azzal, hogy a Prestashop-beli contact-form-on keresztül tömeges SPAM áradat vette kezdetét finom orosz nyelven.
Ennek haszontalanságáról már írtam korábban ITT (“Születésnap és megszólítás” rész). Ha egyetértettél, Prestashop 1.6-ból a téma .tpl-jeiből könnyedén ki tudtad szedni ezt a nyavalyát; 1.7-nél viszont már más a helyzet, .php-be került.
Vannak olyan dolgok a Prestashop 1.7-ben, amiket – egy év és egy hónap távlatából – még mindig nem tudunk adminból beállítani. Ilyen a tizedesjegy eltüntetése, valamint a HUF lecserélése Ft-ra. Az alábbit tedd, ha téged is zavarnak ezek a dolgok:
Tavalyi akciót is ideértve körülbelül 30 Prestashop auditot végeztem el a karácsonyi időszak alatt, s mivel voltak és vannak vissza-visszatérő problémák illetve javítanivalók, így megkísérlem egy csokorba szedni őket súlyossági sorrendben.
Nem elég elégszer kihangsúlyozni, hogy mennyire fontos minden jogi rendelkezés aktualizálása a webshopunkban. Olybá tűnik, hogy idén a hivatalos szervek különösen nagy figyelmet fordítanak az ellenőrzésekre – nem ez az első eset amivel fél éven belül találkozom.
Először 2013-ban hívtam fel a figyelmet arra, hogy előbb vagy utóbb az SSL (tehát a titkosított https:// kapcsolat) fontos lesz a jövőben ami a rangsorolást illeti. 2015-ben a háttérben elkezdett működni a dolog (kapcsolódó cikk IDE kattintva) majd a Mobilegeddon után felröppentek a hírek, miszerint a Google már rangsorolási tényezőként veszi.
Lehetőségem nyílt a megszokott Leotémák mellett kipróbálni egy igazi prémium-kategóriás templatet, mely nem más mint az Eveprest a templatemonster jóvoltából.
Sokan szeretnének egy “játszó” vagy “homokozó” shopot létrehozni saját számítógépükön azért, hogy kísérletezhessenek anélkül, hogy veszélyeztetnék az élő Prestashop működését. Nézzük, hogyan is lehetséges alkotni egy klónt!
Ismét lépünk egy nagyot a Prestashop-világban! Az új generáció ma látott napvilágot: a Prestashop 1.7 itt van, lássuk mire képes!
Mindenkivel előfordul, hogy egy kis időre (teszem azt pár órára) kénytelen karbantartásba tenni a Prestashop-ot (úgynevezett “maintenance mode”-ba).
Az elmúlt héten több visszajelzést is kaptam rejtélyes “500 – Internal Server error“-okról, iszonyat lassú Prestashop-okról és feketelistára került szerverekről.
Hamarosan letölthető állapotban lesz az új generáció: a Prestashop 1.7-es verziója!
A Prestashop felépítéséből adódóan vannak vissza-visszatérő hibák amelyek jellemzők a motorra, és ha a környezet adott akkor meg is mutatják magukat.
A Dublin Core Metadata Initiative (DCMI = Dublin Core Metaadat Kezdeményezés) egy egyfajta metaadat, mely segít a forrás beazonosításában. Hivatalos oldala a dublincore.org . És mivel metaadatról van szó, így számunkra is érdekes SEO szempontból.
Ha esetleg ágyaztál már Prestashop-odon belül egy Google-térképet egy CMS oldalba (Kapcsolat-ba, Elérhetőség-be), akkor a tesztelések során kibukhatott, hogy az egyébként teljesen reszponzív oldaladon minden szépen idomul, csak épp a lényeg, a térkép nem:
Hamarosan itt a következő év, mindenki letudta a Karácsonyt, az ezzel járó örömöket és fáradalmakat. Még hátra van egy szilveszter, azonban a kódolók, a webshop-tulajdonosok, a SEO-szakik és mindenki, aki érdekelt a témában valamilyen oknál fogva, tervezget. A Google nem áll meg pihenni, s ha tartani akarjuk az iramot akkor érdemes figyelni a változásokat.
Ha rákeresünk a “Prestashop search issue” vagy “Prestashop front search not working” esetleg a “Prestashop search module doesn’t work” kulcskifejezésekre, bizony tengernyi találatot kapunk. Mi ennek az oka?
A fenti hibaüzenetet kapta ma rengeteg Prestashop tulajdonos és webmester az e-mail fiókjába, illetve üzenetként a Google Search Console-ba (régi Google Webmaster Tools).
Prestashop háza táján úgy gondolták, ember (és állat) központúbb megoldás brand-et cserélni, és a választás Preston-ra esett, a Lundára:
Hogyan lehetséges beazonosítani az oldalt éppen lekérő eszközt? Honnan tudható meg, hogy asztali számítógépen vagy esetleg mobilon történik a böngészés?
2013-ban EBBEN a cikkben írtam először a reszponzivitás fontosságáról és arról, hogy nem is olyan sokára már nem csak figyelmeztetésként lesz jelen a Google részéről a reszponzivitás hiánya, hanem végleg, kísérletezgetések sora után beépül a keresőalgoritmusba is.